![network.hu](http://pctrs.network.hu/clubblogpicture/2/9/_/290342_683962321_big.jpg)
RÁK ellen - spárga növény- forrás:internet
Anyám pépesített egy adag spárgát és 4 evőkanállal vett be belőle reggel és 4 evőkanállal később a nap folyamán.
Ezt egy hónapig csinálta.
Egyébként kemoterápia tablettákat szed a 3-as típusú tüdőrákra.
A rákos cellák száma 386-ról 125-re csökkent az elmúlt héten.
A onkologus azt mondta nem szükséges mennie hozzá 3 hónapig.
Néhány évvel ezelőtt egy ismerősöm kutatott a spárga után, akinek a barátja lett rákos beteg.
Adott nekem egy fénymásolatot egy cikkről "Spárga a rák ellen" kiadva Cancer News Journal, 1979. decemberi számában.
Ezt ismertetem az alábbiakban, ahogy én is kaptam az információkat:
Egy biokémikus vagyok, aki specializálódott az egészséges táplálkozásra az elmúlt 50 év során.
Néhány évvel ezelőtt hallottam Richard R. Vensal, D.D.S. felfedezéséről a spárga gyógyító hatásáról.
Azóta foglalkozom ezzel a témával. Összegyűjtöttünk számos kedvező történetet és most közreadunk belőle néhányat:
1. eset:
Egy férfi reménytelen Hodgkin-szindróma betegségben szenvedett (nyirokmirigy rák) és teljesen legyengült.
Egy év folyamatos spárga terápia után a doktorok nem találtak nála semmilyen rákra utaló jelet, valamint visszanyerte teljes fizikai erejét is.
2. eset:
Egy sikeres, 68 éves üzletember húgyhólyag ráktól szenvedett 16 éven keresztül.
Több éves gyógyszeres és sugár kezelés is eredménytelennek bizonyult, mikor elkezdte a spárga kúrát.
3 hónap után a vizsgálatok nem találtak nála rákos daganatot és a veséi is normálisan működtek.
3. eset:
Egy férfi, akinek tüdőrákja volt és 1971 március 5.-én műtőasztalra került.
A műtétre nem került sor, mert az orvosok úgy találták, hogy nagyon szétterjedt a rák és reménytelen a gyógyulás.
A férfi április 5.-én hallott a spárga kúráról és azonnal elkezdte alkalmazni.
Augusztusra a röntgenképen semmi nyoma nem volt a rákos megbetegedésnek.
4. eset:
Egy asszony évek óta bőrrákban szenvedett.
Többféle bőrrákot is diagnosztizáltak nála.
3 hónapos spárga kúra után a bőrgyógyász specialista azt mondta, hogy a bőre teljesen rendbejött.
Ez az asszony beszámolt arról is, hogy a spárga kúra meggyógyította a vesebetegségét is, ami 1949-ben kezdődött.
10 alkalommal esett át vesekő eltávolításon, levolt százalékolva a veséje állapota miatt.
A spárga kúrának tulajdonítja a veséje gyógyulását is.
Nem voltam meglepve az eredménytől.
Mert már 1854-ben a Pennsylvania-i Egyetem professzora is beszámolt a spárga népszerű használatáról a vesekövek gyógyításában a
"The elements of materia medica" cikkében.
Megjegyzendő, hogy 1739-re utal, amikor már foglalkoztak a spárga vesekő elhajtó hatásával.
Nekünk lenne még néhány történetünk, de az orvostudományi szervezet akadályozza az esetekhez való hozzájutást.
Ezennel felkérem az olvasótábort, hogy tovább népszerűsítse a jó hírt és segítsen minket hozzá, hogy további nagyszámú esetről kapjunk információt, melyekkel sikerül meggyőzni a kételkedő egészségügyi szervezeteket a természetes orvoslásról.
A kezeléshez a spárgát megfőzzük (használhatunk konzerv spárgát is, épp olyan jó, mint a friss).
A konzerv típusok közül a Giant és a Stokely márkát javaslom, ezek nem tartalmaznak káros mellékanyagokat.
A megfőzött spárgát turmixszoljuk össze pépes állagúra és tegyük be a hűtőszekrénybe.
Alkalmazás:
4 evőkanállal enni belőle reggel és 4 evőkanállal este.
A beteg érzékeli a gyógyító hatást már 2-4 hét elteltével .
Lehet hígítani vízzel és fogyasztani hideg vagy meleg italként egyaránt.
Az ajánlott mennyiség a kapott visszajelzéseken alapszik, de nagyobb mennyiség fogyasztása sem káros, esetleg jótékony hatású bizonyos esetekben.
Mint biokémikus megvagyok győződve a régi mondás igazáról, "ami a gyógyításra jó, az a megelőzést is elősegíti."
E teoria alapján a feleségemmel közös egyetértésben használjuk a spárga pürét, mint italt az étkezéseink kísérőjeként.
Mi 2 evőkanálnyit hígítunk vízben az ízlésünknek megfelelően.
Én forrón iszom, míg a feleségem hidegen fogyasztja.
Mióta ezt iszogatjuk a rendszeresen végzett vérképvizsgálatok eredménye is javult, jó egészségnek örvendünk.
Mint biokémikus széleskörű tanulmányokat folytatok a rákbetegségek különböző fajtáinak a gyógyítását illetően.
Az eredmények alapján megvagyok győződve róla, hogy a spárga megállja helyét a rákbetegségek gyógyításában.
A spárga tartalmaz egy bizonyos fehérjét, melyet "histones" -nek hívnak és aktív szerepe van abba, hogy megakadályozza a sejtek növekedését.
Ez ókból hiszem azt, hogy a spárga birtokol olyan anyagot, mely normalizálja a sejtek növekedését.
Ezek a tulajdonságok szerepet játszanak a rákbetegség legyőzésében és az egész testre üdítőleg hatnak.
Az FDA nem akadályozhatja a használata elterjedését.
A US National Cancer Institute (US Nemzeti Rákbetegek Intézménye) általi jelentésben az áll, hogy a spárga a legmagasabban tesztelt növény,
mely tartalmaz glutathione-t.
Ezáltal sikeresen használható a rákbetegségek gyógyításában.
forrás:internet
Kérlek terjeszd a hírt.
Ez a legönzetlenebb dolog, amit bárki megtehet. –
Kommentáld!