Legtöbbször csak télen kerül az asztalra savanyúság formájában, pedig egészségügyi szempontból előnyös tulajdonságai miatt megérdemelné, hogy gyakrabban fogyaszd.

Gyógyhatását a benne lévő számos vitaminnak, ásványi anyagnak köszönheti: többek között bővelkedik C-, illetve B-vitaminokban, béta-karotinban, de sok vasat, rezet, folsavat, magnéziumot, kalciumot is tartalmaz. Ismerkedj meg egészségügyi hatásaival és néhány fogyasztási alternatívával!

Vérképző cékla

A vérszegénység - anémia - nagyjából egymilliárd embert érint világszerte. Kialakulásának hátterében leggyakrabban a vashiány áll. A havi ciklus során bekövetkező vérveszteség miatt elsősorban a nők érintettek a betegségben. Amennyiben a laboreredményeid vashiányt mutatnak, neked is érdemes több céklát fogyasztanod.

A rubinvörös növény ugyanis rendkívül erős vérképző hatású, mely tulajdonságát már a népi gyógyászat is ismerte. Ezt azonban nem annak köszönhető, hogy több vas van benne, mint más zöldségekben, hanem a benne lévő nyomelemeket a test jobban tudja hasznosítani. A vörösvérsejtek regenerálódását és képződését egyaránt serkenti

Rákellenes csodanövény

Állatkísérletek igazolták a cékla kiváló antioxidáns tulajdonságát. A rubinvörös zöldség különösen a májra - a test legfontosabb méregtelenítő szervére - van jó hatással. A májban a méreganyagok lebontása során szabadgyökök képződnek, melyeket a cékla antioxidáns hatóanyagai semlegesítenek.

Ferenczi Sándor állatkísérletek során már a hatvanas években felfigyelt rá, hogy a cékla vörös festékanyaga, a betain rákellenes hatású. A kísérleteket később emberekre is kiterjesztették, és a céklalé-kúra hatására a kemoterápiával kezelt betegek állapota is javult.

Gátolja a ráksejtek szaporodását
A cékla gyógyhatásai: vérképző, a sav-bázis egyensúlyt, a máj anyagcsere folyamatait szabályozza, valamint tumorsejtek szaporodását gátló hatása is van. A céklát főként salátaként, ételkiegészítőként fogyasztják - sajnos nagyon kis mennyiségben - a növény gyógyhatása kevéssé ismert. Igaz, a népi gyógyászatban régóta vérképzőnek tartották. A huszadik századi orvosok babonának tartották, mígnem klinikai vizsgálatok igazolták, hogy a népi megfigyelés igaz.

Mivel kiderült, hogy a céklalé valóban segít a vörösvérsejtek regenerálásában és szaporodásában, sok helyen kiegészítő gyógymódként ajánlják vérszegénység, leukémia és malária esetében. Alfréd Vogel svájci gyógynövényszakértő szerint a céklalé kiváló influenza és hűlés elleni szer, ezen túlmenően sikeresen alkalmazható a nyirokrendszer daganataiban, a magas vérnyomás kezdeti stádiumaiban, valamint vakbél irritációja esetén. 1961-ben nagy nemzetközi érdeklődést váltott ki dr. Ferenczi Sándor felfedezése, aki állatkísérletekben megfigyelte, hogy a cékla vörös festékanyaga - a betain - tumorellenes hatású. A humánkísérletekben, a kemoterápán átesett páciensek vérképe (amely a kezelések hatására romlik) jelentős javulást mutatott néhány hetes céklalé kúra után.

Az ajánlott dózis: naponta 1 liter frissen préselt vagy centrifugált lé, három hónapon keresztül, megszakítás nélkül. (Ebben az esetben a céklát nem szabad megfőzni!) Természetgyógyászok felhívják a figyelmet, hogy nem minden céklalé azonos minőségű. A lékúrára alkalmas cékla biológiai termesztésű, ahol a talajt nem kezelték nitráttartalmú műtrágyával, s leveleit folyamatosan éri napfény. A földben lévő gyökérgumója magába szívja a talajban található értékes ásványi sókat: a kalciumot, foszfort, káliumot, magnéziumot, vasat, rezet, ként, jódot, bórt, lítiumot, stronciumot.
A céklát ősidők óta ismeri és használja az emberiség. A növény legrégebbi archeológiai lelete egy újkőkorszaki (i.e. 4000) településről származik. Az i.e. második évezredben már a babilóniaiak és a főniciaiak nagy mennyiségben termesztették. Európa északi területeire a rómaiak juttatták el. Évszázadokkal később, a már kereszténnyé vált germán birodalomban a dinasztiaalapító Nagy Károly rendelte el a cékla termesztését.

Az indiai ajurvédikus orvoslás szintén kiváló vérképző gyógynövényként említi a céklagumót- Ezenkívül a májbetegségek, székrekedés és egyes bélbetegségek kezelésére használták, sőt a hagyományos indiai "bőrgyógyászatban" mitesszerek, pattanások és korpásodás ellen is javasolták és javasolják ma is.